Biogazdálkodás
Az Anna Borház minden ültetvényét a biogazdálkodás követelményei szerint műveli, ennélfogva az összes termékünk bioélelmiszer. Borvidékünk hagyományai és a minőségi bortermelésre való törekvés a kezdetektől arra sarkallt minket, hogy a modern vívmányok helyett azokat a természetes anyagokat, kézi módszereket, tradicionális eszközöket alkalmazzuk, amivel a vincellérek a kémia XX. századi forradalma előtt dolgoztak. Természetbarát családként örömmel üdvözöltük a natúrélelmiszerek, környezetvédelem '90- es években felerősödő divatját, illetve az Európai Unió ezirányú támogató intézkedéseit.
Elhatároztuk, hogy megpróbálkozunk a biogazdálkodással, bár ekkor még hittük is, meg nem is, hogy ez 15 hektáron kivitelezhető: egykori tanulmányaink során ilyesmiről hírből sem hallottunk. Némi kutatómunka, sok gondolkodás, könyvek, cikkek, előadások és tapasztalatcserék után egy 1 ha- os táblán elkezdtük a kísérletet, aminek eredményeként 2001- ben büszkén mutathattuk be a közönségnek remek minőségű bio Cabernet Sauvignonunkat. A sikeren felbátorodva elkezdük átállítani területeink egészét.
A biogazdálkodás a mai napig rengeteg tanulsággal gazdagít minket: ahhoz, hogy sikeresen megműveljük ültetvényeinket, együtt kell működnünk a minket körülvevő ökoszisztémával. Ez csak úgy lehetséges, ha megismerjük és folyamataiba nem hódítóként, riválisként avatkozunk be, inkább együttműködő társként- felhasználva, de nem kihasználva a természetet.
Szerencsére akad szakértő segítség. A bioélelmiszerek előállításának jogszabályok adnak keretet, ellenőrző szervezetünk, a Biokontroll Hungária pontos követelményrendszerrel dolgozik, szigorú ellenőrzésekkel garantálja a fogyasztó felé a termékek tisztaságát. A biológia, kémia tudósai folyamatosan dolgoznak a biogazdák eszköztárának bővítésén. A kutatóintézetek eredményei segítenek megérteni a természet működését, a fajtanemesítők sorra hozzák létre a kimondottan biogazdálkodásra ajánlott zöldség- gyümölcs- és szőlőfajtákat. A régi gazdák, vincellérek hagyományai is támpontot adnak, és a paraszti bölcsességek olykor szintén hasznosnak bizonyulhatnak. Emellett létfontosságú a magunk tapasztalatait felhasználni, a temőhely és korunk egyedi adottságait figyelembe venni.
Minden erőfeszítés ellenére a biogazdálkodás bizony kockázatos. A növényvédelem központi eleme nem a megszokott értelemben vett, kártevők elleni védekezés. Nem az a stratégia, hogy az általunk ideálisnak tartott állapot megzavaróját mérgekkel kiiktatjuk, hogy a szőlő zavartalanul tenyészhessen. Az "ideális" állapot meghatározásárol lemondva a biogazda elfogadja ebben a kérdésben bolygónk álláspontját. A bioszőlőben a fajok összetétele a mikroflórától a szarvasokig pont olyan, mint a szomszédos erdőben, folyóparton, bozótosban. Ahogy ezekben, a szőlőben is egyensúly áll fenn ragadozók és prédáik, egyedszám és táplálék között. Ez kiterjed minden fajra. Mindenkinek elegendő élettér áll rendelkezésére, de senki sem uralkodhat el a másik rovására, hiszen a rendszer elemei egymást szabályozzák. Az egyensúly kivételes esetekben átmenetileg felborulhat, ez sajnos nekünk azt jelenti, hogy az adott évben alig, vagy nem terem szőlőnk... jobbat is el tudunk képzelni ennél. A biogazdálkodásnak viszont része, hogy elfogadjuk az ember helyét, azt, hogy a sajátunkon kívül más szempontok is vannak, amiknek olykor alá kell rendelnünk a magunkét. A természet megóvása, a fenntarthatóság például egy ilyen. Minden harmadik- negyedik évjárat kimaradhat így, emellett a természetes egyensúly miatt a szőlő sem uralkodhat túlzottan mások fölött: átlagosan 30- 40 hl/ ha a terméshozamunk anélkül, hogy szándékosan korlátoznánk. Olyan is előfordul persze, hogy a mi javunkra billen a mérleg: 2009- ben például a szüret megfelelő minősége érdekében termésritkítást végeztünk- emlékezetes, remek évjárat volt.
A biogazdálkodás nagyon összetett feladat, ami gyakran feltérképezetlen tudományterületekre visz. Sok munka, odafigyelés, türelem és találékonyság kell hozzá, de a tudat, hogy eközben egy olyan gazdálkodási formát folytatunk, ami nem tesz kárt senkiben és semmiben, örömteli és megnyugtató. A természet erőivel való együttműködés, a velük szembeni tiszteletteljes alázat az embert nem kicsinyíti, hanem felemeli.
Gyakori kérdések a biogazdálkodásról:
válaszol a Biokontroll Hungária
Minden tételt vizsgálnak vegyszermaradékra? Mikor vesznek mintát,
hol és ki vizsgálja?
Az EU bio jogszabálya gyanú esetére kötelezõen elõírja a termék
mintázását és analitikai vizsgálatát. A vizsgálatokat mintavételre és
vizsgálatra akkreditált laboratóriumok végzik. A Biokontroll ezzel a
feladattal a Fejér Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat velencei
növényvédõszer vizsgáló laboratóriumát bízta meg, ahol rendkívül
érzékeny eljárásokat alakítottak ki és alkalmaznak kérésünkre. Hozzá
kell azonban tenni, hogy a biotermék fogyasztója nem csak
egészségtudatos, hanem rendszerint környezettudatos vásárló is. Ebbõl
a megközelítésbõl a negatív szermaradék vizsgálat neki nem sokat mond,
hiszen nem tudja belõle, hogy vajon nem is használtak-e
környezetromboló vegyszert, avagy "csak" már nincs ott
kimutatható mennyiségben, mert közben alkotóira bomlott. A biotermék
fogyasztó nem csak azt várja el, hogy ne legyen vegyszermaradék a
termékben, hanem azt is, hogy ne is használják õket a termelésben. Ha
egy analitikai vizsgálat negatív, még nem jelenti, hogy nincs is benne
szermaradék, hiszen egyrészrõl nem biztos, hogy azt keresték benne ami
ott van, másrészt a növényben lévõ (ki nem mutatható) ultra kis
mennyiségû szerek hatása sem hanyagolható el. Ezekbõl a szempontokból
kiindulva többet mond a ma alkalmazott termelési folyamat ellenõrzés,
mint a végtermék analitikai vizsgálata.
Honnan lehet tudni, hogy a bio késztermékbe bio alapanyagok
kerülnek?
A helyszíni ellenõrzések során meggyõzõdünk arról, hogy minden, az
üzembe érkezõ mezõgazdasági alapanyag rendelkezik-e megbízható
igazolásról a bio eredetre vonatkozóan. A számlákon, árukísérõ
bizonylatokon szerepelnie kell a bio megjelölésnek, és a beszállítónak
tanúsítvánnyal kell igazolnia azt, hogy jogosult volt a biotermék
forgalmazására. A feldolgozónak anyagmérleget kell készítenie –
amelyet ellenõrzünk –, hogy a receptúra alapján kiszámítva a bejövõ
mennyiség lehetõvé tette-e a kimenõ (feldolgozott) mennyiségû termék
elõállítását!
Elõfordulhat-e, hogy szokványos termékbõl megnövelik a betakarított
"bio" termék mennyiségét?
Az állattartásban nem engedjük meg, hogy egy gazdaságon belül azonos
fajon belül bio és nem bio állatokat tartsanak. A növénytermesztõk
azonos (vagy nehezen megkülönböztethetõ) fajtát nem termeszthetnek a
két gazdaságrészben. A párhuzamos gazdaságokban (ahol nem bio és bio
gazdálkodás is folyik) különös gondot fordítunk a keveredés
megelõzésére tett intézkedések ellenõrzésére. Adott esetben a
betakarításkor helyszíni szemléket tartunk. A gazdaságok
készletnyilvántartásait mindig ellenõrízzük. Az esetleges bekeverésre
(ha nem a gazdaságon belülrõl jön akkor is) utal a táblák –
adottságokhoz, idõjáráshoz, környezetéhez stb. képest – magas hozama,
amit az ellenõrzés általában kiszûr. Ilyenkor a fajtaazonossági
vizsgálat elvégzésével egyértelmûen megállapítható a bekeverés.
Elõfordulhatnak-e - ismervén a társadalmi közállapotokat -, hogy
valaki "könnyebben" kap tanúsítványt?
Az MSZ EN 45011 szabványban meghatározottak szerint kialakított
tanúsítási folyamatunk gyakorlatilag kizárja a "fekete"
eljárásokat. A tanúsítvány kiadása, hitelesítése nem ügyvezetõi
hatáskör. A Nemzeti Akkreditációs Testületnél és az FVM-nél
nyilvántartott tanúsítóink (akik ugyancsak jól képzett szakemberek)
végzik ezt a munkát az ellenõrök által készített jelentések alapján.
Bizonyos esetekben a tanúsító bizottság hoz döntést.
Mennyire hatékony az éves egyszeri átfogó ellenõrzés rendszere,
képes-e a csalások visszaszorításra?
Sajnálatos, hogy a biogazdálkodás sem tudja függetleníteni magát a
jelen társadalmi folyamatoktól. Elsõként le kell szögezni, hogy az
ellenõrzõ szervezet nem nyomozó hatóság. Fõ feladatunk kontrollálni,
hogy jól értik-e a szabályokat a gazdák, hogy az általuk kiállított
bizonylatok, a bemutatott nyilvántartások tükrözik-e az elõírások
betartását vagy nem. Az ellenõrzéseket olyan kritikus idõpontokra
ütemezzük és úgy folytatjuk le, hogy az eltérések legtöbbször
észrevehetõk. Ahogy a vámosoknál, egy rossz mozdulat, nem szembenézés,
zavart és mesterkélt viselkedés az "itt valami nincs
rendben" üzenetét hordozza ellenõreink számára. Apró elváltozások
a növényeken, a károsítók és/vagy gyomok teljes hiánya, árulkodó
keréknyomok, és még sok (el nem árulandó) jel beszél az elkövetett
szabálytalanságokról, amely alapján felmerül a gyanú, és akkor
következik a mintavételi és vizsgálati eljárás, aminek bizony komoly
anyagi következményei is lehetnek. A szigorú elõírások betartására
szorít a bejáratott piacok elvesztésének veszélye is. Ebben a körben
egy lebukás helyrehozhatatlan arcvesztéssel jár. Ha valaki csalás
miatt esik ki errõl a piacról, annak híre megy nem csupán itthon, de
az ügy – jelentési kötelezettségünkbõl adódóan – az EU illetékes
tisztviselõihez is eljut. További visszatartó erõ a támogatási
rendszer. A biotermelõk kb. 90%-a kap EU és hazai forrásból
támogatást, amelyet a támogatási program kezdetéig visszamenõlegesen,
kamatostul kell visszafizetnie annak, aki kizárásra kerül az
ellenõrzési rendszerbõl.
A fõ probléma egyébként nem annyira az ellenõrzésben lévõ gazdaságokkal van, mindinkább azokkal, akik csak azt mondják termékeikrõl, hogy az bio. Ellenük legtöbbet a fogyasztók tehetnék, azzal, hogy elkérik a tanúsítványokat, illetve csak szabályosan jelölt bioterméket választanak (legyen rajta az ellenõrzõ szervezet neve és kódszáma, pl. Biokontroll Hungária, HU-ÖKO-01). Ilyen esetekben a rendõrség, a fogyasztóvédelem, az állategészségügy feladata a csalók kiszûrése és megbüntetése, akik közül eddig csak az utóbb említett hatóság volt hajlandó a "bio üggyel" foglalkozni.