Válaszol a Biokontroll Hungária:
Minden tételt vizsgálnak vegyszermaradékra? Mikor vesznek
mintát, hol és ki vizsgálja?
Az EU bio jogszabálya gyanú esetére kötelezõen elõírja a
termék mintázását és analitikai vizsgálatát. A vizsgálatokat
mintavételre és vizsgálatra akkreditált laboratóriumok végzik.
A Biokontroll ezzel a feladattal a Fejér Megyei Növény- és
Talajvédelmi Szolgálat velencei növényvédõszer vizsgáló
laboratóriumát bízta meg, ahol rendkívül érzékeny eljárásokat
alakítottak ki és alkalmaznak kérésünkre. Hozzá kell azonban
tenni, hogy a biotermék fogyasztója nem csak egészségtudatos,
hanem rendszerint környezettudatos vásárló is. Ebbõl a
megközelítésbõl a negatív szermaradék vizsgálat neki nem sokat
mond, hiszen nem tudja belõle, hogy vajon nem is használtak-e
környezetromboló vegyszert, avagy “csak” már nincs ott
kimutatható mennyiségben, mert közben alkotóira bomlott. A
biotermék fogyasztó nem csak azt várja el, hogy ne legyen
vegyszermaradék a termékben, hanem azt is, hogy ne is
használják õket a termelésben. Ha egy analitikai vizsgálat
negatív, még nem jelenti, hogy nincs is benne szermaradék,
hiszen egyrészrõl nem biztos, hogy azt keresték benne ami ott
van, másrészt a növényben lévõ (ki nem mutatható) ultra kis
mennyiségû szerek hatása sem hanyagolható el. Ezekbõl a
szempontokból kiindulva többet mond a ma alkalmazott termelési
folyamat ellenõrzés, mint a végtermék analitikai vizsgálata.
Honnan lehet tudni, hogy a bio késztermékbe bio alapanyagok
kerülnek?
A helyszíni ellenõrzések során meggyõzõdünk arról, hogy
minden, az üzembe érkezõ mezõgazdasági alapanyag rendelkezik-e
megbízható igazolásról a bio eredetre vonatkozóan. A
számlákon, árukísérõ bizonylatokon szerepelnie kell a bio
megjelölésnek, és a beszállítónak tanúsítvánnyal kell
igazolnia azt, hogy jogosult volt a biotermék forgalmazására.
A feldolgozónak anyagmérleget kell készítenie – amelyet
ellenõrzünk –, hogy a receptúra alapján kiszámítva a bejövõ
mennyiség lehetõvé tette-e a kimenõ (feldolgozott) mennyiségû
termék elõállítását!
Elõfordulhat-e, hogy szokványos termékbõl megnövelik a
betakarított “bio” termék mennyiségét?
Az állattartásban nem engedjük meg, hogy egy gazdaságon belül
azonos fajon belül bio és nem bio állatokat tartsanak. A
növénytermesztõk azonos (vagy nehezen megkülönböztethetõ)
fajtát nem termeszthetnek a két gazdaságrészben. A párhuzamos
gazdaságokban (ahol nem bio és bio gazdálkodás is folyik)
különös gondot fordítunk a keveredés megelõzésére tett
intézkedések ellenõrzésére. Adott esetben a betakarításkor
helyszíni szemléket tartunk. A gazdaságok
készletnyilvántartásait mindig ellenõrízzük. Az esetleges
bekeverésre (ha nem a gazdaságon belülrõl jön akkor is) utal a
táblák – adottságokhoz, idõjáráshoz, környezetéhez stb. képest
– magas hozama, amit az ellenõrzés általában kiszûr. Ilyenkor
a fajtaazonossági vizsgálat elvégzésével egyértelmûen
megállapítható a bekeverés.
Elõfordulhatnak-e – ismervén a társadalmi közállapotokat -,
hogy valaki “könnyebben” kap tanúsítványt?
Az MSZ EN 45011 szabványban meghatározottak szerint
kialakított tanúsítási folyamatunk gyakorlatilag kizárja a
“fekete” eljárásokat. A tanúsítvány kiadása, hitelesítése nem
ügyvezetõi hatáskör. A Nemzeti Akkreditációs Testületnél és az
FVM-nél nyilvántartott tanúsítóink (akik ugyancsak jól képzett
szakemberek) végzik ezt a munkát az ellenõrök által készített
jelentések alapján. Bizonyos esetekben a tanúsító bizottság
hoz döntést.
Mennyire hatékony az éves egyszeri átfogó ellenõrzés
rendszere, képes-e a csalások visszaszorításra?
Sajnálatos, hogy a biogazdálkodás sem tudja függetleníteni
magát a jelen társadalmi folyamatoktól. Elsõként le kell
szögezni, hogy az ellenõrzõ szervezet nem nyomozó hatóság. Fõ
feladatunk kontrollálni, hogy jól értik-e a szabályokat a
gazdák, hogy az általuk kiállított bizonylatok, a bemutatott
nyilvántartások tükrözik-e az elõírások betartását vagy nem.
Az ellenõrzéseket olyan kritikus idõpontokra ütemezzük és úgy
folytatjuk le, hogy az eltérések legtöbbször észrevehetõk.
Ahogy a vámosoknál, egy rossz mozdulat, nem szembenézés,
zavart és mesterkélt viselkedés az “itt valami nincs rendben”
üzenetét hordozza ellenõreink számára. Apró elváltozások a
növényeken, a károsítók és/vagy gyomok teljes hiánya, árulkodó
keréknyomok, és még sok (el nem árulandó) jel beszél az
elkövetett szabálytalanságokról, amely alapján felmerül a
gyanú, és akkor következik a mintavételi és vizsgálati
eljárás, aminek bizony komoly anyagi következményei is
lehetnek. A szigorú elõírások betartására szorít a bejáratott
piacok elvesztésének veszélye is. Ebben a körben egy lebukás
helyrehozhatatlan arcvesztéssel jár. Ha valaki csalás miatt
esik ki errõl a piacról, annak híre megy nem csupán itthon, de
az ügy – jelentési kötelezettségünkbõl adódóan – az EU
illetékes tisztviselõihez is eljut. További visszatartó erõ a
támogatási rendszer. A biotermelõk kb. 90%-a kap EU és hazai
forrásból támogatást, amelyet a támogatási program kezdetéig
visszamenõlegesen, kamatostul kell visszafizetnie annak, aki
kizárásra kerül az ellenõrzési rendszerbõl.
A fõ probléma egyébként nem annyira az ellenõrzésben lévõ gazdaságokkal van, mindinkább azokkal, akik csak azt mondják termékeikrõl, hogy az bio. Ellenük legtöbbet a fogyasztók tehetnék, azzal, hogy elkérik a tanúsítványokat, illetve csak szabályosan jelölt bioterméket választanak (legyen rajta az ellenõrzõ szervezet neve és kódszáma, pl. Biokontroll Hungária, HU-ÖKO-01). Ilyen esetekben a rendõrség, a fogyasztóvédelem, az állategészségügy feladata a csalók kiszûrése és megbüntetése, akik közül eddig csak az utóbb említett hatóság volt hajlandó a “bio üggyel” foglalkozni.
Vélemény, hozzászólás? Kilépés a válaszból